Cipő Történelem

✅CIPŐTÖRTÉNELEM

Az északi féltekén élő ősemberek már 500 000 éve beburkolták lábukat, hogy megóvják a hidegtől, ám a modern cipőkhöz hasonlatos lábvédő alkalmatosság egy jóval későbbi találmánynak számít. "A világ első ismert lábbelije Kaliforniából származik, és nagyjából 9000 éves". A cipő múltja
Ma már sokféle változata létezik a cipőnek: orra, sarokra, anyagra stb. való tekintettel. És persze egyáltalán nem is mindegy, hogy milyen lábbelit hordunk, hiszen a közérzetünket jelentősen befolyásolja egy rossz, illetve egy kényelmes cipő. És azt vajon tudja-e, hogy mióta viseljük ezt a páratlan értékű ruhadarabot? Őseink eleinte nem cipőt, hanem csizmát viseltek. Méghozzá puha talpú és felkunkorodó orrú csizmát, amelynek szárát oldalt varrták össze. A honfoglalás idején a magyar, felkunkorodó orrú csizmának már sarka is volt. Hasznos találmány volt ez, de vajon minek köszönheti a létrejöttét? Az volt a szerepe, hogy a kengyel hátracsúszását megakadályozza. Hiszen lovas nép volt a magyar ...
A felkapó orrú, régi magyar csizma bőrből, bagariából készült, az olcsóbbak viszont nemezből. Belső-Ázsia népviseletében még ma is megtalálható ez a forma. Ám a kunkorodó orrú csizma nem csak a magyaroknak jutott eszébe, ugyanis létezett kunkorodó orrú nyugati cipő is. Ennek őse az ókori Rómában keresendő. A Calceus repandust, vagyis a kunkori orrú sarut csak ünnepélyes alkalmakkor viselték. A 10. század táján azonban ismét felbukkant ez a forma, és Európa-szerte divatossá vált, a hétköznapokban is elterjedt. A cipőorr pedig a divat törvényei szerint vadul nőni kezdett, és ez a növekedés kb. 500 éven át tartott. 500 év alatt meg is nőtt a lábbelik orra alaposan, mégpedig hatvan centiméterre! Ám persze, nem maradhatott ez így sokáig, mert a hatóság közbelépett, és ranghoz kötötte a cipőorr hosszát. A 14. század végén Szép Fülöp francia király törvényben mondta ki, hogy csak a főurak viselhetnek 60 centis cipőt; a kisnemest csak egy láb hosszúság illeti meg, a közember pedig csak féllábnyi kunkorodást viselhet. Ebből az időből származik az a mondás az úri életmódot folytató emberre, hogy nagy lábon él.
Efféle viseletszabályozó előírások bőven maradtak ránk az elmúlt századokból. Lényegük az, hogy a főnemes viselheti a legnagyobb cipőt, a leghosszabb fátyolt, a legfinomabb kelmét, a legtöbb aranysújtást. A köznép pedig maradjon a kis méretek világában és az egyszerű anyagoknál.

Az állati bőrből összekötözött, később összevarrt lábbelik sokáig egyedülállóak voltak „a piacon”, mígnem a melegebb éghajlatú vidékeken megjelentek az első háncsból, pálmalevélből font-sodort szandálfélék. Az egyiptomiak fonott papiruszt kombináltak nyersbőrrel, a római császárok saruinak talpát aranyból öntötték, szíjaikat drágakövekkel díszítették. A szegények sokáig fából készült szandált és cipőt viseltek, a 19. századig különleges modell csak a gazdagok lábára kerülhetett.

Hogy ki találta fel a magas sarkot? Az ókori görög színházban hatalmas magasított talpú koturnuszokon játszottak a színészek, mégsem ők, hanem az egyiptomi mészárosok használtak magassarkút először, hogy ne vérezzék össze a lábukat. Hihetetlen, hogy eme önként vállalt kínzóeszközünk valaha praktikus célokat szolgált! Sőt, hogy mindez a férfi öltözék része volt. A mongol harcosok azért viselték, hogy biztosabban üljenek a nyeregben.

A firenzei Medici Katalin volt az első nő, aki alacsony termetét palástolandó, magas sarkú cipőt húzott, amikor először találkozott az orléans-i herceggel. Ezzel megszületett a csábító női magas sarkú cipő, amelynek nem tudott ellenállni Henrik herceg, s a 16. század óta napjainkig egyetlen férfi sem. A hiúság divatot teremtett, a sarokméret hamarosan 10-12 centiméterre ugrott. Az udvarhölgyek, uralkodók, az arisztokrácia női és férfi tagjai évszázadokon keresztül le nem mondtak volna a kecs és a báj eme megtestesüléséről. Igazi hódító útjára azonban a huszadik században indultak a magasban egyensúlyozó topánok. A férfiak pedig rájöttek, hogy sokkal kényelmesebb gyönyörködni az izgalmasan megfeszülő lábikrákban, mint saját patáikat sanyargatni.

Az 1920-as évektől egyre hosszabb lett a nők lába: ahogy rövidült a szoknya, úgy nőtt a cipők sarka. A csúcspontot – legalábbis ami a cipőket illeti – az 1950-es években a tűsarkú színre lépése jelentette. A hegyes orrú körömcipő olyan messze állt a kényelemtől, mint Jacqueline Kennedy és a Rákosi-éra elvtársnői, mégis egyként hódított mindenütt. Az ötvenes évek csinibabái bokazoknival, pörgős pöttyös szoknyával hordták, az amerikai elnökfeleségek pedig azóta is, mint a first lady elsőszámú kellékeként, az elegancia és a tiszteletre méltóság megtestesüléseként viselik.

Az emancipáció a melltartó-égetéssel egyidejűleg lefejezte, pontosabban lesarkazta „a hímsoviniszta kéjvágy fokozását szolgáló” cipőket. A viráglelkű hippi-lányok lapos talpú sarut húztak – nincs új a nap alatt! –, a tisztes polgárnők pedig újra felfedezték a pömpszöt, a kerekorrú, kivágott, kényelmes 4-6 centis széles sarokkal ellátott cipőt, ami valaha az inasok egyenruhájának alapdarabja volt. A hetvenes években Jane Fonda az aerobikkal együtt divatba hozta a sportcipőket. Azóta is áldják a nevét nemcsak a trendi márkákkal lépést tartó fiatalok, de a divatáldozatai, a bütykökkel megáldott idősebb korosztály tagjai is.

Mára Cipőországban teljes a demokrácia! Jól megfér egymás mellett a fémbetétes bakancs, a flip-flop papucs, a western-csizma, a balerinacipő, a biopapucs és a pántos szandál is… Ám a tűsarkú máig megőrizte arisztokrata-jellegét. Lehet ugyan munkába loholni benne, bevásárolni, futóversenyen indulni, de ne feledkezzünk meg arról, hogy ez elsősorban a vadászat eszköze! Jól bevált titkos fegyver a nagyvadak elejtésére.

✅Mini cipő történet

Az emberi csontvázat főként a lábfej különbözteti meg a többi gerinces állatétól: huszonhat csont illeszkedik egymáshoz a talp hajlásában. A magas sarok azonban ezt a rugós szerkezetet kikapcsolja, a test előredől, egyetlen szerv sem marad a természetes helyén. A magas sarok a „cipőtörténetben” viszonylag új jelenség.

Az antik egyiptomi és görög szobrokon a férfi és a női alakok lábujjai sokkal hosszabbak, mint korunk embereié. Nagy, formás és rugalmas lábukat nem szorították szűk tokba. Többnyire mezítláb vagy bőrszandálban jártak, amelyet nagyujjuk mellett pánttal erősítettek a lábukra. A rómaiak és a görögök is szandált és saruszerű lábbelit hordtak. A világ legöregebb csizmája egy ókori szíriai agyaglevonatból ismert. A hettiták és a perzsák csőrös sarujának a hegye felkunkorodik. Talán innen a divatban mindig visszatérő hegyes cipőorr, magas sarok.

„Aranyliliom”. A szépséges elnevezés szörnyű jelenséget leplez: Kínában a kislányok lábát szorosan elkötözték, elnyomorították, hogy apró maradjon. Asszony korukra járni sem tudtak. A japán sarkatlan, vékony szandáltalpat a nagyujj és a második ujj közötti pánt tartja a lábon, elől pedig egy keresztszíj.

Állatbőrből készült a puha, papucsszerű mokaszin, eredetileg az indiánok viselete. A bocskor füles szélébe zsinórt húztak, ezt elől összekötötték. Az eszkimók lábbelije, a kamik olyan bő, hogy a bal és a jobb lábra való egyforma. A talpat nagyobbra vágták és elől ráhajtották a felső bőrre. 1000 után a cipő a boka fölé ér, 1100-ttól elöl kivágott, szíjjal erősítik a lábra. A XIV. században felfedezték, hogy a főrangú személyek lába hegyes, míg a mezítlábas szegényeké széles. Ettől kezdve a hegyes orrú cipő hangsúlyozta a rangot. 1400 után igen hosszú a cipő orra, de fél évszázad múlva ismét tért hódít a csőrös cipő. A reneszánsz lábbeli kényelmes, elfér benne mind az öt ujj. A cipő „kacsaorrú”, majd „medvemancs” alakú. Amikor Itáliában elterjedt a velencei emeletes vagy gólyalábcipő, az előkelő hölgy csak szolgája támogatásával tudott járni. Az urak gálánsan karjukat nyújtották a dámáknak. Ebben az időben csizmát csak a katonák és a vadászok viseltek, de a következő évszázadban általánossá vált. Kezdetben szűk, de puha a szára, aztán bővült, tölcsérformán elálló.

Később galléros vagy mandzsettás, azaz hosszú szárú, felsőrésze pedig visszahajlik. A XVI. századig nem válik el a férfi és a női cipőviselet. Az 1600-as évek elejétől már szerepel a sarok. A barokk sarok széles, a rokokó keskenyebb, ívelt. az elegáns hölgyek nem bőr-, hanem atlaszcipőt viseltek. A dámák megszenvedtek a divatért: fűző, krinolin, magas sarkú topánka. A nőcsábász Casanova élcelődik is: „Ha sietnek, kenguru módra ugrálnak a nők”. 1750 utánvégre fellélegezhettek a divatdámák, kerekebb lett a cipő orra, alacsonyabb a sarka, a nagy francia forradalom és az ipari fellendülés pedig átalakította a divatot. A könnyű női viselet már sejteti a nő önállósodását, az első világháború idején és utána pedig a nők már bátran mutogathatják a lábukat. Elővillan a boka, megtervezték a fűzős félcipőt, mint tudjuk, a dolgozó, sportos nő tetszetős, de kényelmes cipőt akar hordani. A szoknya rövidül, a cipő jelentősége nő.

Szandál, lakkozott körmű láb, telitalp, tűsarok. Szeszélyek és szélsőségek. A divattal lépést tartani kívánó nők áldozatot hoznak, a fiatalok pedig megteremtik a maguk stílusát.

( Forrás: Cipész szakismeretek )

✅Cipő készítése:

Kik voltak a világ első cipőkészítői, pontosan megállapítani nem lehet. Bizonyos csak annyi, hogy a föníciai hajós népektől lesték el mind a görögök, mind a Földközi-tenger partvidékein élő más népek, a lábbeli cipő készítését. Hogy a föníciaiak kitől tanulták, csupán a valószínűségek egymás mellé állításából mondhatjuk, hogy az egyiptomiaktól és valószínű, hogy a lábbeli készítését is hajós útjaik alkalmával lesték el tőlük. Bár a föníciai hajós nép bővelkedett mesteremberekben, mégis voltak olyan dolgok, melyeknek készítését ők is hajós útjaik alkalmával lesték el más népektől s így terjesztették tovább.
A rómaiak általában szandált, ünnepélyes alkalmakból pedig cipőt viseltek. Szandáljaik vastag bőr, vagy fatalppal készültek és szíjakkal erősítették fel, amelyeket lábikrái feltekertek. A cipő bokáig fedte a lábat és a mai napig cipő elvnek megfelelően, középütt fűzték föl azt. Az emberiség fejlődésével a cipő divat is fejlődött, illetve fejlődik napjainkig. Az öltözködés után a cipő vált az elegancia részévé.
Napjainkban a méretre kézzel készített cipő egyedi iparművészeti alkotás, mely az emberi láb különleges finom egyedi szerkezetét megvédi a legkülönfélébb viszontagságoktól, másrész az öltözés részeként, kifejezi a viselője ízlésvilágát, olykor társadalmi rangját, az elegancia a cipőnél kezdődik. A cipőkészítés folyamata ma is pontosan ugyanabból a szakaszokból áll, mint száz vagy kétszáz évvel ezelőtt. Minden elkészítendő cipő kihívás. A méretvétel pillanatától kezdve a kész kifényesített cipő átadásáig nem hibázhat a szem, nem tévedhet a kéz.

✅Kaptafa: Története, készitése

A korai középkorban nem használtak kaptafát a cipők készítésekor, az egyes bőrdarabokat egyszerűen csak összevarrták. Később szimmetrikus kaptafákon állították össze a cipőket, vagyis nem volt külön jobb és ballábas kaptafa. Amikor a középkor folyamán a keskeny, csőrös cipők jöttek divatba, külön jobb és ballábas kaptafákat kellett használni, majd a középkor végén, amikor megint szélesebb cipők lettek divatosak, visszatértek a szimmetrikus kaptafákhoz. A 19. század elejétől szorította ki az aszimmetrikus kaptafa a korábbiakat, de például a híres szegedi papucs ma is szimmetrikus formában készül. A kaptafa formája követi a mindenkori cipődivatot, a lapos, széles vagy hegyes orrot.

Hagyományosan a kaptafakészítés önálló mesterség volt. A kézzel varrott drága bőrcipőkhöz a cipész méretet vett a megrendelő lábáról, majd a kész cipővel átadta a kaptafát is. A cipők nagyipari gyártásához mindenekelőtt a cipőméretek szabványosítására volt szükség. Korábban a kaptafagyártás nagyipari módon másolóesztergákon vagy marógépeken folyt, ahol egy korábban kézi munkával készült mesterdarabot egyidejűleg akár 12 példány másolására is használtak. A cipész a nyers kaptafát kézzel igazította a megrendelő lábához. Ma a kaptafa műszaki dokumentációját térbeli CAD fájl formájában állítják elő, majd erről közvetlenül CNC gépek készítik el vagy magát a kaptafát, vagy a műanyag fröccsöntő szerszámot.

✅Angol varrott cipő (rámán varrott)

Az angol varrott cipő legfontosabb eleme a ráma. A rámán varrott cipő esetén a
bőrcsíkot, az ún. rámát, a kaptafára feszített felsőrészhez és a talpbéléshez kézzel
varrják fel. Erre kell felerősíteni, valamint rávarrni a talprészt, ami lehet szimpla vagy
dupla talp, továbbá a sarkat. Ez a művelet is természetesen kézzel készül.

✅Rámán varrott cipő

Az angol varrott cipő talpbélésének előkészítése lényegesen nagyobb
gondoskodást kíván, mint a szeges cipőé. (anyagvastagság: férfi cipő esetén: 3-3,5
mm; női cipő esetén: 2,5-3 mm) Szabás után a szeges cipő talpbéléséhez hasonlóan
beáztatjuk, majd szikkadás után előnyújtást végzünk a talpbélésen, a kész
cipődeformálódásának elkerülése végett. A rámán varrott cipő talpbélésére varratfalat kell készíteni az anyag vastagságától, az alja kikészítési módjától függően. A varratfal külső és belső vonalát késsel vagy
körzővel bejelöljük, majd a jelölési vonal mentén késsel bevágjuk. A bevágás mélysége általában a talpbélés teljes vastagságának egyharmada. A bevágás mélysége általában a talpbélés teljes vastagságának egyharmada. Árokkaparóval a bevágott részt felnyitjuk, majd talpbélés gyaluval a külső bevágás és a talpbélés széle közötti anyagot a bevágás mélységéig kigyaluljuk, úgy, hogy a talpbélés teljes vastagságának kb. a fele legyen a talpbélés széle. A belső bevágás árok kaparóval való felnyitása után talpbélés gyaluval menetes árkot vágunk.

✅Ráma

A ráma anyaga rámanyak vagy hasonló minőségű tömött, de hajlékony nyak vagy hasrész. A ráma hossza kb. megegyezik a talpbélésen előszúrt varratfal hosszúságával, erre a méretre kb. 1-2 cm-t még ráhagyunk. A ráma szélessége a cipő fazonjától és a megmunkálás módjától függően változik. Férfi cipőknél 10-12
mm, női cipőknél 8-10 mm széles a ráma. A beáztatott rámát térddeszkán vagy márványlapon a kést ferdén tartva a jelölés mentén, párhuzamosan kell elvékonyítani, az élezés színoldalán. Szokás a ráma színoldalát üvegcseréppel lekaparni. A további belső alkatrészek, orrmerevítő, kéreg, lágyékerősítő és talpizom kitöltő megmunkálása azonos a szeges cipőével.

✅Talp

A talp anyaga cipőipari krupon vagy varrókrupon. Talpvastagság női cipőnél 4-4,5
mm, férfi cipőnél 4,5-5,5 mm, fajtától függően szandál esetén 0,5 mm-el kevesebb.
Szabás után beáztatják, majd áztatás után nedves zsákban tartják a megmunkálásig.
A megmunkálás első művelete a talp tisztítása, üvegcseréppel a talp húsoldalán levő
felesleges kócokat eltávolítják. Ezt követően a kalapálásnál úgy járnak el, hogy a
talprész középpontjától kifelé haladva tömörítik a talpat enyhe ütésekkel. Finomabb
kivitelű angol varrott cipőknél a talp szélét a lágyékrészen 15-20 mm szélességben
élezik, a talp vastagságának kétharmad vagy fele részéig.

✅Rámázás

A fára foglalás az angol varrott cipőnél, hasonlóan a többi cipőhöz az egyik
legfontosabb cipész művelet. Miután a felsőrészt a kaptafára foglalják és az felveszi
a kaptafa idomát, következik az angol varrott cipők legfontosabb alapozó művelete,
a rámázás. A rámázás célja az angol varrott cipő talpbélésének, felső részének, valamint a
rámának együttes összeerősítése. A rámázást kéttűs-kétfonalas varrással végzik.

✅Angol varrott cipő

A ráma felerősítését a sarok elejénél kezdik a cipészmesterek. A ráma
felvarrásakor a varratfalat benedvesítik, majd a ráma élezett szélét 10-15 mm-es ráhagyással az előszúrt varratfalnak a sarok alá eső végén, annak széléhez illesztik. A rámán és a felsőrész foglalási többletén keresztül beszúrják a varrótűt és a fonalat keresztülhúzzák, úgy hogy annak néhány centis vége kiálljon. A kiálló fonalvéghez hozzákötik a második fonalat, majd a fonalat kifelé húzzák addig, amíg a csomó a varratfalon előszúrt lyukig ér. A második előszúrás után a ráma belső szélét folytatólagosan a varratfal mellett a befoglalási többlet végéhez illesztik és a varratfonal előszúrt lyukkal szemben beszúrják a rámába. Az ár kihúzása után beszúrják a varrótűt, kb. annak feléig, majd a másik tűt, amely alul lesz, szintén beszúrják, kb. a feléig. A két tű végét meghúzva a rámázófonallal odaerősítik a rámát a talpbélés varratfalához.

Ily módon lesz körülvarrva a ráma a talpbéléshez, majd az utolsó öltésnél a két fonalat csomóval erősítik egymáshoz. A rámázás befejezése után a talpbélés varratfalát enyhén megkalapálják, hogy a benne levő fonal jól záródjon. Az angol varrott cipőnél, ha a cipőt csak sarokig rámázzák, a sarokrészt bekötik, majd faszeggel felerősítik a sarokrámát.

A talpizom és lágyékrész kitöltése után feligazítják a talpat és a ráma szélességének megfelelően körülvágják. Miután körülvarrták a talpat saroktól sarokig, a sarokrészt faszeggel erősítjük a cipőhöz. A talpszél körülvágása után az ismert módon felépítjük a sarkat, majd körülvágjuk és bereszeljük a cipő talpszél részével együtt.
Csiszolás és festés után a talpszélt és sarokrészt fényezik, majd kihúzzák a kaptafát.
Minimális kireszelés után beragasztják a cipészmesterek a beragasztót, majd kitömik a cipőt és kikészítik.

✅Gojzer varrott cipő

A gojzer varrott technológiával készülő cipőnél a hajlított ráma a felsőrészhez simul, varrás után a rögzített rámára rákerül a talp, majd még egy varrással a járótalp is.
A gojzer varrott cipőt kézben tartva láthatjuk a hármas fonatú varrást, ami a kifejezetten elegáns rámán varrott cipővel ellentétben inkább sportos jelleget képvisel.

A gojzer varrott cipő kézi készítésű alkalmi, valamint hétköznapi viseletre készülő cipők felső szintjét képviselik, mely igen régi hagyományra tekint vissza, de a modern megjelenést is kölcsönöz egyúttal. Több változata is létezik a gojzer varrott cipőnek, mint a gojzer vagy a rámán varrott technikával készült cipők. A gojzer varrott cipők a legjobb minőségű anyagokból készülnek, szépen kidolgozott, igen munkaigényes lábbelik, melyek felsőrésze, bélése, talpa és a belső merevítő alkatrészei is (kéreg, orrmerevítő, kitöltők) valódi bőrből készülnek hagyományos módon csirizzel ragasztva, ez természetes és kimagasló szilárdságot ad. A gojzer varrott cipő fő jellemzője, hogy a talpat varrás rögzíti a cipészmester a rámához, ami szintén varrással van felerősítve a talpbéléshez. Ezek együtt szinte örök életű, masszív cipőt eredményez. Minden egyes öltés kézzel készül, ami a gojzer varrott cipő egyedi jellegét hangsúlyozza. Az öltések, a varrófonal festés nélkül is öltöztetik a gojzer varrott cipőt, szép kontrasztot adva a lábbelinek.

✅Gojzer varrott cipő felsőrész

A gojzer varrott cipők felsőrészénél a bőr kihajtása miatt nagyobb bedolgozási többletet hagynak rá a cipészmesterek. A belső alkatrészek felsőrészébe, illetve kaptafára helyezése után következik a fára foglalás.

Az angol varrott cipőkhöz hasonlóan a ráma felvarrása a gojzer varrott cipőnél is megalapozó munkaművelet, tekintettel arra, hogy a köztalpat és járótalpat a rámához kell erősíteni. A gojzer varrott cipő rámázásánál kétféle megoldás létezik: vagy teljesen körbe van rámázva a cipő vagy csak a sarokig ér a ráma.
Az előkészített rámát 10-12 szálas fonattal varrják a felsőbőrön keresztül a talpbélés varratfonalához. A ráma varrása a ráma felső szélétől számítva kb. 1/3 résznyi szélességben történik. A ráma körülvarrása után a rámát vízszintesen kihajtják és becementezik, ezzel együtt a felsőbőrt is, majd a kettőt összeragasztják. A bélésbőrt
szokás a talpbéléshez ragasztani vagy pedig kivágni.

Ha a lábbeli sarokig rámásan készül, akkor az angol varrott cipőhöz hasonlóan a sarokrész be van kötve és sarokrámával van ellátva. Kitöltés után igazítják fel az alsótalpat, majd a ráma szélességének megfelelően van körbevágva. Az alsótalp a rámához van levarrva 4-7 mm-es varrással. Ha a lábbeli sarokig rámázott, akkor az
alsó talp sarki része faszeggel van megerősítve a cipőhöz. A járótalp a ráma szélének megfelelően van körbevágva. A talpvastagság 2/3 részének mély árok van a járótalpba vágva / kaparva. A járótalp 4-7 mm-es varrással van a rámához varrva úgy, hogy az öltések egymás mellett párhuzamosan haladva láncszerű varratot
képeznek. Ha cipőnk rámája csak sarokrészig halad, akkor a talp sarki részét faszeggel erősítik fel az alatta lévő alsótalphoz. Az ároktakarás és talpszél körülfaragása után épül fel a cipősarok. A talpszél részét
a sarokrésszel együtt körülfaragják és bereszelik. Csiszolás és festés után a talpszélt és sarokrészt fényezik, majd kikerül a kaptafa. A ragasztó beragasztása után készítik ki a gojzer varrott cipőt.
Kétsoros gojzer varrott cipő lényegében nem jelent mást, mint azt, hogy a ráma varrás mellett 2 önálló varrás (alsótalp és járótalp varrás) szerepel. A kétsoros gojzer varrott cipőkön kívül létezik az egysoros gojzer varrott cipők is.

Talpbélés

A gojzer varrott cipő talpbélésnek előkészítése: szabás után beáztatás, majd megmunkálásig nedves zsákba tartják. A talpbélés színoldalát lekaparják, a húsoldali felesleget levágják. A varratfal bejelölése után (szélesség: 8-10 mm férfi, 6-10 mm női), a talpbélés gyaluval a rámán varrott cipő talpbéléséhez varratfalat készítenek.
A gojzer varrott cipő talpbélését előnyújtásnak vetik alá, megakadályozva a kész cipő deformálódását.
Ráma

A ráma hossza 1,5-2 cm többlet hosszal megegyezik a talpbélésen kiképzett varratfal hosszával. Szélessége 8-14 mm, anyaga hajlékony, a rámával egyező minőségű, varrás-álló ráma-nyak. Rövid áztatás után a ráma felsőbőr felé eső részét a húsoldalról kb. a ráma felétől menetesen elvékonyítják. Belsőalkatrészek: orrmerevítő, kéreg, lágyékkitöltő és talpizom kitöltő.
Alsó talp

Az alsótalp anyaga jó minőségű, hajlékony cipőipari nyak vagy hasrész tömött része.
Áztatás után a felesleges részeket eltávolítják a húsoldalról és a színoldalát lekaparják. Tömörítés céljából kalapálókövön kikalapálják.

Járótalp

A járótalp anyaga jó minőségű varrókrupon talp. Áztatás után a megmunkálásig nedves zsákba teszik, majd a húsoldalról a felesleges részeket eltávolítják. Kalapálásnál ügyelnek arra, hogy a rostszerkezetet ne roncsolják a cipészmesterek. A gojzer varrott cipők talpanyagának megválasztásánál fontos szempont a
megfelelő tömöttség és rugalmasság, mindemellett hajlékonynak is kell lennie, mert különben roncsolná a varrófonalat.

✅Lábbeli

A cipő a lábviseletek egyik fajtája, alapvető feladata az emberi láb védelme a külvilág hatásaival szemben. A cipőknek meglehetősen sok eltérő változata alakult ki a rendeltetésük és a viselő társadalmi szerepének függvényében. Hasonlóan összetett képet mutatnak az efféle lábbelik megjelenésük alapján: sarkuk lehet sima vagy magas – az utóbbit a nyugati társadalmak a nőies öltözködés egyik jelképének tartják –, készülhetnek bőrből vagy vászonból is, valamint az edzőcipők talpa lehet műanyag.

✅Járótalp

A cipő alját képező felület. Anyaga legtöbbször bőr, műbőr vagy műanyag.
Felsőrész – a lábbeli talphoz illeszkedő külső része, feladata a cipő lábon tartása. Általában bőr, műbőr vagy ritkábban vászon alkotja. Többféle szerkezetű is lehet: állhat egyetlen darabból, vagy készülhet több kisebb, akár különböző anyagú és színű összevarrt részből. A cipő díszítéseinek gyakori helye.
Fedőtalp – a cipő belső aljzata, közvetlenül a láb alatt helyezkedik el. A legtöbb cipő esetében eltávolítható és kicserélhető. Sokszor előfordul, hogy a lábbelihez mellékelt fedőtalpbélést az egyén különleges igényeinek vagy szükségleteinek megfelelő darabbal helyettesítik (például ortopédiai okokból, vagy a kellemetlen szagok megfékezésére.)
Bélés – a lábbeli belsejét alkotó felsőrészbélés.
Sarok – a cipő hátsó alsó részét képező erősítés, gyakorlatilag a láb sarkára ható nagyobb nyomások kiállására készül. Lehet magas, hogy a lábbeli viselője magasabbnak tűnjön, illetve sima.

Fajtái:

alkalmi cipő
férficipők
női cipők
magassarkú cipő
facipő (klumpa)
mokasszin
szandál (a szandált a köznyelv nem nevezi cipőnek, mert nem zárt, hanem nyitott)
csizma
gumicsizma
edzőcipők (utcai viseletre, vagy valamely adott sportághoz), néhány változatuk:

futócipő (futás)
golfcipő (golf)
mászócipő (hegymászás)
korcsolya (többféle is létezik)
sícipő (síelés)
kerékpáros cipő (kerékpározás)
gördeszkás cipő (gördeszkázás)

tánccipő
munkacipők (egy adott szakma kellékei, például a rendőrség egyenruhájának részei, vagy az ipari munkások jellegzetes lábviselete)
hócipő (a vastag havon való járáshoz)
bakancs
tornacipő

✅A cipzár működése nyitáskor

A cipzár – hivatalos nevén húzózár vagy villámzár a Magyar értelmező kéziszótár szerint – mindennapos termékeken gyakran alkalmazott záró kellék.

A cipzárt különféle anyagokból, kivitelben, méretben és színben készítik, mert igen sokféle területen alkalmazzák.

✅Története

Bár Elias Howe, a hajókás varrógép feltalálója is szabadalmaztatott 1851-ben egy zárószerkezetet, ami a mai cipzár elvét idézi, ő inkább a varrógép népszerűsítésére helyezte a hangsúlyt, ezért ez a találmánya feledésbe merült. A mai cipzár feltalálójának Whitcomb L. Judson amerikai mérnököt tekintjük, aki 1893-ban szabadalmaztatta találmányát, eredetileg az addig gombolható férficsizmák „gyors kampós záraként”, ami el is terjedt a piacon. Az akkori megoldás nehezen volt kezelhető, a kampók és hurkok egymásba akasztását külön nyitóval kellett elvégezni. Az első, sorozatgyártásban előállított ilyen jellegű záróelem, a „Judson C-curity Fastener”elnevezésű termék 1905-ben jelent meg. Ezt tökéletesítette a svéd származású, Amerikában élő mérnök Gideon Sundbäck, aki megalkotta a nyitást és zárást végrehajtó kocsit, létrehozva ezzel a mai cipzárat. Találmányára, a „nyitható rögzítő szerkezetre” 1913-ban kapott szabadalmat az USA-ban. Európára érvényes szabadalmat a húzózárra 1923-ban a svájci Martin Othmar kapott, aki riri (Rippe und Rille, ami a németben a domború és homorú szópár megfelelője, utalva a két forma egymásba illeszkedésére a cipzárban) néven kezdte gyártani és forgalmazni a terméket

A „zipper” elnevezés (amiből a „cipzár” szó is származik) a B. F. Goodrich cégtől ered, amely ezt a fajta zárat gumicsizmáin alkalmazta. (Az angol zip szó egyik jelentése: gyorsaság, lendület, ebből egyértelműen következik a hazai villámzár elnevezés eredete. De az is lehet, hogy hangutánzó szónak szánták.

Az igazi első nagy sikert az USA haditengerészetének hatalmas megrendelése jelentette, amikor 1917-ben a haditengerészet ruházatát ilyen záródással látták el. Célszerűségénél fogva azonban a cipzár a polgári életben is igen hamar nagy népszerűségre tett szert. Az 1930-as években Elsa Schiaparelli (1890-1973) az haute couture-be is bevezette és gyerekruhákon is használták, 1937-ben pedig – az igazi nagy siker jeleként – alkalmazni kezdték a férfinadrágokon.

A műanyagok használatának előretörésével a korábban fémből készült záróelemek mellett létrejöttek a műanyag fröccsöntött fogazatú, majd a spirál cipzárak is. Ezt követték a ma legkorszerűbb, szalagszövéssel kombinált előállítású spirál cipzárak. Emellett a kocsik (nyitók) fejlesztése sem maradt el.

Cipzárakat szerte a világon nagyon sok cég nagyon sokféle változatban gyárt, de vannak közöttük olyanok, amelyek "márkásaknak" számítanak, mint pl. Ideal, NEO, Olympic Zippers, Opti, RiRi, SBS, TALON, YKK stb. termékei. Magyarországi cipzárgyártó pl. az IF-HA Kft., a Concordia Kft., valamint az R-International Kft., amely az 1932-ben alapított Elzett Művek utódcége.
Felépítés és működésmód

Az eredeti cipzár elve szerint a két szövetcsík szembenéző peremén sorakozó, eltoltan elhelyezkedő fémfogak egyik felén kis kiemelkedés, a másikon ennek megfelelő bemélyedés található. Összekapcsolódáskor ezek segítségével jön létre az illeszkedés. Záráskor a két zárlánc-sor szögben lép be a kocsiba, így történik a fogak kapcsolódása; nyitáskor fordított művelet játszódik le.
A cipzár főbb részei, jellegzetes kiviteli formái.

A cipzár alkotórészei:

1: Felső szalagvég,
2: a zárlánc kezdő szeme,
3: kocsi (nyitó),
4: fogó,
5: szalag,
6: a zárlánc (fogazat ill. spirál) szélessége,
7: bonthatatlan (zárt) cipzár végszeme,
8: alsó szalagvég,
9: szalagszélesség,
10: bontható cipzár beilleszthető végszeme,
11: bontható cipzár befogadó végszeme,
12: a szalagvég megerősítése.

✅A cipzár fő elemei a következők

A textilszalagok, amelyek a zárláncot hordozzák és amelyeknél fogva a szerkezet felvarrható. Anyaguk rendszerint pamut, poliészter vagy poliamid;
a zárlánc, amely állhat a fém vagy műanyag fogak sorából, vagy készülhet műanyag (leggyakrabban poliészter- vagy poliamid-) huzalból alkotott spirálbó
a fémből vagy műanyagból készült kezdő ill. végszem; a kezdő szem egyes kiviteleknél (az ún. bontható cipzárnál) két részből áll, amelyek egymással összekapcsolhatók ill. egymástól elválaszthatók;
a kocsi, vagy más néven: nyitó, amely a kialakított kényszerpályával a zárást és nyitást végzi. Mozgatását fogó könnyíti meg.

A szalag, a zárlánc és a kocsi a cipzárak minden fajtájánál mindig megtalálható, a kezdő ill. végszem a funkciótól, felhasználástól függően változhat. Végtelen kivitelnél például nincs kezdő ill. végszem; egyes bútorokon, matracok burkolásán alkalmazott cipzárakon a kocsi akár fölösleges is lehet, mert egyszer kell a borítást lezárni, újbóli nyitására nincs szükség. Ágynemű huzatoknál a fogó nélküli kocsival ellátott cipzárt bevarrás után reteszvarrattal zárják le, ez helyettesíti a kezdő- és végszemet. Vannak két kocsival ellátott cipzárak is, ezeknél a különböző helyzetben elhelyezett kocsik a mindkét oldalról történő nyitást és zárást teszik lehetővé. A csak zárt típust főleg nadrágokhoz, ruhákhoz, kisebb bőrárukhoz, piperetáskákhoz, cipőkhöz, csizmákhoz ajánlják. A bontható cipzár fő felhasználási területe a sport- és farmerruházat, a sátrak, hálózsákok, bőrdíszműáruk, védőhuzatok.

A cipzárak a gyártási adottságok folytán 5 cm-nél általában nem lehetnek rövidebbek, műanyag-fröccsöntött változatnál a gyártható legrövidebb hossz 12 cm.
A fogazatok fajtái
Fémfogazatú, műanyag fogazatú és spirál zárláncú cipzár

A fémszalagból kivágott fogakat, amelyeken kiemelkedő és bemélyedő rész biztosítja a záródást, egyenlő távolságokban rögzítik a textilszalagra. A felhasznált fém lehet alumíniumötvözet, sárgaréz (esetleg antikolva[Jegyzet 4] vagy fekete oxidált bevonattal ellátva) vagy alpakka (ezt ellenállóbb és jobb futású cipzárak esetében használják). Használnak erre a célra nikkelt is, de erről megállapították, hogy az arra érzékenyeknél bőrallergiát okoz, ezért lehetőleg kerülendő. Fémfogazatú cipzárt elsősorban nagyobb mechanikai igénybevételnek kitett helyeken használnak.

Elterjedtek a fröccsöntött műanyag fogazatú cipzárak is. Itt a fogak kialakítása eltér a fémből készült fogakétól: olyan fejjel rendelkeznek, amely az ellenoldali fogazat fogközeibe illeszkedik. A textilszalag poliészterből, a fogazat többnyire polietilénből vagy más műanyagból készül. A fogak a fröccsöntés során közvetlenül a textilszalagon szilárdulva megkötődnek. Ellentétben a fémfogazatú cipzárral, itt a fogakat a legkülönfélébb színekben lehet előállítani, amelyek megegyezhetnek a szalag színével, de el is térhetnek attól – ahogy a divat kívánja.

Az összetartozó két szalag szemben levő oldalaira erősített, műanyag huzalból készült spirálok záródáskor egymásba illeszkednek. A két spirál ellentétes menetemelkedésű, hogy jól össze tudjanak kapaszkodni. A spirálokat, amelyekbe esetleg előzőleg egy erősítő zsinórt fűznek be, a szalagra korábban rávarrták, a legkorszerűbb típusoknál azonban már a szalag szövése során egy műveletben építik be a szintén poliészter- vagy esetleg poliamidszalagokba. A műanyag huzalt a szalagszövőgépbe történő bevezetés előtt hő hatása alatt enyhén ellapítják, az így eltorzított spirálrész kissé kitüremkedő alakzata teszi lehetővé a zárást. Ebből a fajtából készül végtelen változat is, amit a feldolgozó a mindenkori szükséglet szerinti hosszra vágva használhat fel. A spirál zárlánc előnyös tulajdonsága, hogy nagyon hajlékony.
A kocsik (nyitók) típusai

A kocsi a belsejében kialakított Y alakú pályájával végzi el a két szembe fordított fogazat ill. a két spirál meneteinek összekapcsolását, a fogak ill. spirálmenetek szétválasztásával pedig a nyitást. A kocsiknak kialakításuk szerint háromféle típusa van:

a laza kocsi szabadon fut a zárláncon, így mozgása nem korlátozott, helyzete a mozgatástól függően változik;
a „tűs” kivitelnél a fogón kialakított kiemelkedés („tű”) végzi a kocsi rögzítését: ha a fogót a zárlánc síkjába fektetjük, ez a kiemelkedés beakad a fogak közé és megakadályozza a kocsi elmozdulását (hátránya azonban, hogy elhasználódásra hajlamos és ha elkopott, nem tölti be ezt a feladatát);
az „automata” kocsi a legkorszerűbb, a beépített rugós reteszelő elem a kocsit az adott helyzetében biztonságosan rögzíti.

A fém fogazatú cipzáraknál az oldalak összehúzása után kerül a kocsi a zárláncra, ezután zárják le a végeket. A spirál cipzáraknál a végtelen állapotban történő színezést követően történik a méretre vágás, a kocsi felhelyezése, a végek lezárása. A fröccsöntött műanyag fogazatú cipzáraknál a méretre vágás után kerül a kocsi a zárláncra.

A fogóknak különböző kialakítását fejlesztették ki abból a szempontból is, hogy a kocsi minél könnyebben legyen mozgatható különféle alkalmazások esetén. Így például készül olyan kocsi, amelyen két fogó is van, az egyik kívül, a másik belül, vagy olyan, amelyen a fogó egy U alakú pályán a külső oldalról áthúzható a belsőre – mindkét megoldás előnyös pl. hálózsákokon, amelyeket így könnyebb belülről is zárni. Készülnek hosszított fogók, hogy megkönnyítsék a megfogásukat akár kesztyűs kézzel is.
A cipzárak színezése, kikészítése

A különböző technikákkal előállított cipzárak színének általában egyeznie kell annak a terméknek a színével, amelybe bevarrják. Mivel összetett termékről van szó, nem mindig egyszerű feladat, hogy az alkotóelemek egyforma színűek legyenek.

A spirál típus színezése egyszerűbb, mert azt „végtelen” hosszú, kész állapotú szalagban lehet elvégezni. A szalagokat lazán egy perforált falú tárcsás hengerekre csévélik és így helyezik el a színezőgépben. A zárt rendszerű, túlnyomáson működő (HT) berendezésben, 100 °C feletti hőmérsékleten történik meg a szalag és a spirált kialakító monofil színezése. A színezett szalagokat öblítést követően dobszárítón szárítják.

A műanyag fröccsöntött fogazatú típus esetén nehezebb a színes termék kialakítása. A szövött szalagot külön műveletben előre megszínezik. A műanyag fogak anyagát granulátum alakban színezik, az optimális keverésű színes masszából fröccsöntik rá az előzőleg színezett és méretre vágott textilszalagra.

A fém fogazatú változatnál is előre színezik a szalagot, ezután a hosszméretnek megfelelően rányomják rá a fogakat.

A színes kocsikat ill. fogókat szerelés után dobban, beégetéssel történő festéssel állítják elő.

A szalagokat egyes felhasználási céloknak megfelelően különböző, pl. vízlepergetést vagy lángolást gátló kikészítéssel is elláthatják. Vinil bevonattal készítenek vízzáró cipzárakat is.
A cipzár műszaki adatai

A cipzárak műszaki adatai a következőkre terjednek ki a cipzár fajtája,a textilszalag anyaga,a zárlánc (a fogak ill. a spirál) anyaga,a zárlánc szélessége,a textilszalag szélessége,a zárt cipzár keresztirányú szakítószilárdsága, ami a fogak egymásba kapaszkodásának erejére, ill. a fogak vagy a spirál rögzítésének erősségére utal,a kezdőszem keresztirányú szakítószilárdsága (azaz az, hogy a cipzár keresztirányú igénybevételekor a kezdőszem mekkora terhelést bír el kiszakadás nélkül),a végszemek hosszirányú szakítószilárdsága,a bontórész keresztirányú szakítószilárdsága (azaz az, hogy a cipzár keresztirányú igénybevételekor a bontórész mekkora terhelést bír el kiszakadás nélkül).

Mindezek vizsgálatára hazánkban az MSZ 8813-1 szabvány előírásait alkalmazzák.

A cipzárak igen széles méretválasztékban készülnek. A leggyakrabban alkalmazott típusoknál – a típustól és a mérettől függően – a textilszalag szélessége 11–21 mm, a zárláncé 4–9 mm. A zárt cipzár keresztirányú szakítószilárdsága 250–800 N. A kezdőszem keresztirányú szakítószilárdsága a 250–800 N, a végszemek hosszirányú szakítószilárdsága a 50–150 N, a bontórész keresztirányú szakítószilárdsága a 80–180 N tartományban van.

Külföldi gyártású cipzáraknál a méretet sokszor egyszerű számokkal (1, 2, 3 stb.) jelölik, de az ezekhez a számokhoz rendelt műszaki adatok gyártónként különbözhetnek. (Van például olyan gyártó, amelyik pl. 40-nel jelöli a 4 mm-es, 60-nal a 6 mm-es stb. zárlánccal készült cipzárt.) Mindenesetre minél nagyobb ez a szám, annál erősebb cipzárról van szó.

✅ Fogazat nélküli húzózár

Újabban készítenek olyan, cipzárhoz hasonló húzózárat, amelyen nincs fogazat. Ezt két egymásba illeszkedő (kidomborodó ill. bemélyedő) rugalmas műanyag léc alkotja, amelyeket egy megfelelően kialakított kocsi tud egymásba préselni ill. ellenkező irányú mozgásával szétválasztani. Gyakran alkalmazzák ezt csomagoló tasakokon vagy vízzáró ruházatokon (pl. esőköpenyeken).
Felhasználási területek

A 12 mm széles szalagon elhelyezett 4 mm széles zárláncú cipzárt sportruházathoz, nadrágokhoz, szoknyákhoz ajánlják, ill. minden olyan területen, ahol a nagy szilárdság és az esztétikailag kis méret előnyös. A 14 mm széles szalagon elhelyezett 6 mm-es zárláncú cipzár sí- és egyéb sportruházathoz, bőrruhákhoz, bőröndökhöz, cipőkhöz, sátrakhoz előnyös. A 8 mm-es zárlánc 17 mm-es textilszalagon különlegesen nagy igénybevételű területeken, sportcikkek, bőrdíszműáruk, bőröndök és különböző tokok, katonai termékek stb. esetében használható.

Ruházati termékeken valamennyi cipzártípus alkalmazható, természetesen a ruhadarab adottságaitól és a divattól függően. A műanyag zárláncú változatok előnyösen használhatók szabadtéri felszereléseken és sportruházati cikkeken (pl. sátrakon, táskákon, dzsekiken stb.), mert jól bírják az időjárás viszontagságait, továbbá – kihasználva vegyszerálló tulajdonságaikat – olyan munkahelyeken, ahol vegyszerekkel kerülhetnek érintkezésbe. Az erős koptató hatásnak kitett helyeken (pl. farmernadrágokon) a fémcipzárak terjedtek el. Alsóruházati cikkeken fémfogazatú cipzár használata nem célszerű.

Nagyon fontos, hogy a cipzár minél hosszabb ideig megtartsa eredeti tulajdonságait, ezek között pl. a színét. Ezért lényeges minőségi követemény a jó színtartóság mosással, vegytisztítással, dörzsöléssel, esetleg fénnyel szemben. A ruházati cikkeken és lakástextíliákon alkalmazott cipzáraknak lehetőleg meg kell felelniük az Öko-Tex szigorú követelményeinek.
A cipzár ápolása és javítása

Ha a kocsi nehezen mozog a cipzáron, a fogakat szappannal, viasszal, vagy puha grafitceruzával dörzsöljük be, ez síkosabbá teszi a felületüket.

Ez különösen a fémfogazatú cipzáraknál hatásos módszer. A műanyag fogazatú és a spirál cipzárnál szilikonnal való bepermetezés segít.

Az időjárás viszontagságainak kitett (csizmán, sátoron stb. alkalmazott) cipzárakat rendszeresen meg kell tisztítani a rárakódott szennyeződésektől, mert ezek akadályozzák a működését és erősen koptatják a fogakat és a kocsit.

Tisztítás után célszerű a cipzárat szilikon oldattal bepermetezni, hogy könnyebb legyen a működése, és ez egyúttal a vízzáróságát is javítja.

Mosás előtt célszerű a cipzárt felhúzni (zárni), nehogy a fém fogazatú cipzár megrongálja a többi ruhát.

A műanyag cipzár forró vízben deformálódhat és használhatatlanná válhat, ha nyitott állapotban mossák.

Ha a cipzár a kocsi fölött szétnyílik, ez nem jelenti azt, hogy használhatatlanná vált.

Gyakran segít, ha ilyenkor a kocsit teljesen a cipzár végéhez húzzuk, mintha zárni akarnánk, majd kézzel kapcsoljuk össze a fogakat egészen a másik végéig.

Ehhez a szalagokat hajlítsuk meg és egyenként illesszük össze a fogakat.

A kocsi ide-oda húzogatásával ezt elősegíthetjük.

Ha a kocsi túlságosan elkopott és ezért nem működik rendesen, segíthet, ha az alsó és felső részét kissé összenyomjuk, de vigyázni kell arra, hogy ne szoruljon.(De otthon ne probálja ki!)

✅A cipész

A lábbelik készítésével foglalkozó szakember. Magyarországon valaha az egyik legjellegzetesebb, de mindenképpen a leggyakrabban előforduló szakma volt. Minden faluban tucatnyi ezzel foglalkozó mester dolgozott. A hazánkban dolgozó mesterek igen komoly szakmai hírnévre tettek szert a bécsi cipészekkel való vetélkedés közben.

Míg a géppel készült cipők előállításához megfelelő a betanított munkások közreműködése, a hagyományos, kézzel készült, varrott, faszeges cipők elkészítéséhez magasan képzett cipész szükséges. Már csak igen kevés cipészműhely létezik, ahol még mindig a régi módszerekkel készítenek lábbeliket (angol-varrott, goiser-varrott, német-varrott, keresztülvarrott, faszeges).

A cipész szakma nem összekeverendő a csizmadiáéval, amelyik kb. 50 évvel ezelőtt kezdett eltűnni - manapság a cipészek készítik a csizmákat is.

Hazánkban már nem oktatják ezt a szakmát, ezért kihalófélben van.

✅A csizmadia

A kézműves csizmák elkészítésével és javításával foglalkozó szakember. A szó török eredetű, első előfordulása az 1500-as évek végére tehető. Már a török kor előtt is készítettek kifordított varrással lábbeliket. Egészen a múlt század elejéig jelen volt ez a varrástípus, sőt a csizmákat szimmetrikus kaptafákra készítették (tehát egylábasok voltak). A XX. század elejétől megjelentek a kaptafamásoló gépek, amelyekkel olcsón és gyorsan lehetett kétlábas kaptafákat is előállítani - ettől kezdve a "kétlábas" csizma kezdett elterjedni.

A különböző társadalmi osztályokra a különböző csizmaviselet volt a jellemző. A parasztok egyszerű csizmáinak fejrészét elég volt kézzel, ványolófán formázni, míg a tehetősebb viseletnek számító, egy darabból kiszabott ványolt csizmához speciális (és igen drága) berendezés kellett. Ezt általában közösen használták a csizmadiák.

További újdonság volt a varrógépek megjelenése és elterjedése. A csizmakészítéshez hosszú jobbkaros stoppológép, ill. balkaros csizmavarrógép az ideális, de technológiától függően elkészíthető síkágyas géppel, ill. kézi munkával is. Jellemzően a csizma elkészítése a faszeges technológiával történik, de a vadászcsizmáknál találkozhatunk a jóval szélesebb talpszélt eredményező, jellegzetes hármas varrásképet adó goiser technológiával is.

A csizmadia klasszikus termékei közé tartozik a ványolt csizma, a parasztcsizma, a lovaglócsizma, a bilgeri csizma és a vadászcsizma. A csizmadia hagyományosan a kész bőrtől kezdi a csizma elkészítését. A felsőrészt és az "alját" egyaránt el tudja készíteni. A létező, csizmával foglalkozó (általában nem specializált) műhelyek szinte mindegyike modern technológiákkal vegyíti a klasszikus módszereket, így lassan nemcsak a szakma, de a technológiák is feledőbe merülnek.

A csizmadia egyike a Magyarországon valaha létezett cipővel foglalkozó, nagyon jellegzetes, de gyakorlatilag kihalt

mesterségeknek

✅A csizma

Hosszúszárú lábbeli. Külön speciálitás a női csizma, némely vidéken még a piros csizma, melyet a jobbmódú paraszt nők viseltek, továbbá a díszmagyarhoz való színes csizmák stb., melyeknek elkészítésében a magyar mesteremberek kiváló ügyességet tanusítanak. A csizmák formája és minősége különben a különböző osztályok igényeihez alkalmazkodik s másforma csizmát visel a földműves, jobbat a földes gazda, másneműt a mesterember s finomabbat az úri osztály. E cikk nagy kelendőségénél fogva a csizmadiák a magyar városokban nagy számban voltak s egyes tiszta magyar vidékeken nagy számban találhatók voltak még 1900 körül is, úgy ahogy hajdan a céhekben, úgy később az ipartestületben, illetve más társulati kötelékben sok helyütt domináló szerepet vittek.

✅Tépőzár

A tépőzár, amit velcro néven is ismerünk, napjaink egyik fontos, ma már nélkülözhetetlen oldható záró vagy rögzítő eleme. Ruházati termékeken, háztartási és lakástextíliákon, bőrdíszmű árukon, cipőkön, gyógyászati eszközökön, csomagolásokon, járműveken és sok más helyen is alkalmazzák gyors, tartós, biztos megfogású zárásra, kézzel oldható nyitásra, kisebb-nagyobb tárgyak oldható rögzítésére.

✅ A tépőzár tulajdonságai

A tépőzár rendkívül erős rögzítést ad, ami azonban függ az egyes szalagfelek kiképzésétől, elsősorban a felhasznált fonalak anyagától és finomságától, a horogsűrűségtől (azaz a felületegységre eső horgok számától), a horgok irányítottságától (az egy irányban rendezett horgok tetszetősebb felületet, de kevésbé szilárd rögzítést eredményeznek), valamint az alkalmazott szövetszerkezettől. Magától értetődik, hogy minél nagyobb felületű az egymáshoz rögzített két szalagfél, és minél sűrűbben vannak horgok a szalagban, annál erősebb kötést biztosítanak, hiszen annál több horog és hurok kapcsolódik egymáshoz. A nyíróerőkkel szembeni rendkívül nagy ellenállása még egyes kötőelemek szegecselést helyettesítő, egyszerűbb szerelését is lehetővé teszi. Szakirodalmi utalások szerint egy 4 négyzethüvelyk (kb. 6,5 cm²) területű, függőleges falra erősített tépőzár akár 175 font (mintegy 79 kg) tömeget is képes megtartani. Ha rezgő alkatrészeket rögzítenek egymáshoz ily módon, ez még fokozza is a rögzítőerőt, mert elősegíti, hogy minél több horog akaszkodjon bele az ellenoldali hurkokba.

A rögzítő erőt a szalagok helyes alkalmazási módjával is növelni lehet. A legerősebb kötést az biztosítja, ha a szalagok síkban helyezkednek el. (Szétnyitni is úgy lehet, ha az egyik szalagfelet meghajlítják és úgy választják le a másik szalagfélről.) Kis felületű tépőzár is nagy rögzítőerőt eredményezhet, ha gondoskodnak arról, hogy a két szalagfél külső erő hatására folyamatosan egymáshoz nyomódjon. (Ezt használják ki például egyes cipőkonstrukciók esetében, ahol az egyik szalagot egy nyíláson fűzik át a másik szalagfélhez való tapasztás előtt.)

A textiltermékeken alkalmazott tépőzárakkal szemben az egyik alapkövetelmény a használat ill. tisztítás során fellépő mechanikai és vegyi hatásokkal szemben tanúsított ellenállás. A textilanyagra vonatkozó kezelési jelképekben megfogalmazott körülményeket károsodásmentesen és a záródási/nyithatósági funkció teljes megtartásával kell bírnia a késztermék teljes életciklusa alatt. A tépőzárat gyakran nagy értékű árukba építik be, így a kifogástalan minőség és tartósság garantálása rendkívül fontos.

A horgok még a legjobb minőségű tépőzárak esetében is előbb-utóbb veszítenek rugalmasságukból és kinyúlnak, ami természetesen rontja a rögzítőképességüket, de a tapasztalatok szerint ezek a szalagok akár 10–20 ezer zárást-nyitást is minőségromlás nélkül viselnek el.

Mindemellett a tépőzár alkalmazásának bizonyos hátrányai is vannak. Ruházati cikkeken például előfordul, hogy záráskor a két szalagfelet nem pontosan fektetik egymásra, ilyenkor a horgok a velük szemben levő alapkelme felületét sértik meg és nemkívánatos bolyhozódást okoznak. Ez oda is vezet, hogy az alapkelméből leváló apró szálak előbb-utóbb szennyezik a tépőzárat, különösen a horgos felet. Ha ez bekövetkezik, ez ronthatja a tapadóerőt. A tépőzár nyitása elkerülhetetlenül jellegzetes hanghatással jár, ami bizonyos körülmények között (pl. rejtőzködő katonák esetében) hátrány lehet.

✅Alkalmazási területek

A tépőzárral történő oldható rögzítés igen sokféle területen kiválóan bevált. Mindenekelőtt a ruházkodásban terjedt el széles körben: eredményesen alkalmazzák gombok, csatok, cipzárak helyett kabátokon, nadrágokon, zsebeknél, cipők, szandálok és csizmák zárására (cipőfűző vagy csatok helyett). Emellett alkalmazásra talált különböző bőrdíszműárukon (táskákon, bőröndökön, tárcákon stb.), hátizsákokon, sporteszközökön, szőnyegek, függönyök, kárpitok rögzítésénél, az egészségügyben pelenkák, maszkok, gyógyászati segédeszközök rögzítésénél stb., még műszív rögzítésére is használják. Kiválóan bevált a járműiparban például üléshuzatok rögzítésére, egyes felszerelési tárgyak, kábelek rögzítésére, valamint az űrhajózásban szintén tárgyak rögzítésére és az űrhajós öltözékek egyes elemeinek zárására, rögzítésére. Az űrhajósok öltözékében speciális felhasználásokkal is találkozunk: a sisakba épített velcro-bélyeg például orruk megvakarását teszi lehetővé. Nagy felhasználója a tépőszalagoknak a hadsereg is, amely az egyenruhákon sok helyütt alkalmazza ezt a záróelemet. (A fentiekben említett hátrány kiküszöbölésére a Velcro cég kifejlesztette az USA hadserege számára a zajtalanul nyitható változatot is.) Ugyancsak katonai alkalmazás, hogy tépőszalaggal rögzítenek lövedékálló kerámialemezeket katonai járművek oldalára. Felhasználják a tépőzárat műgyep rögzítésére, sőt paróka rögzítésére is.

Különböző felhasználási területek igényeinek megfelelően ma már gyártanak hőáló (meta-aramid szálakból készített), különlegesen nagy szilárdságú (para-aramid szálakból álló), elektromosan vezető és vízálló tépőzár-változatokat is. Az űrhajózásban használnak olyan tépőzárat, amelyen a horgokat Teflonból, a másik felet üvegszál szalagból kiálló poliészter hurkokból alakítják ki. Kifejlesztették a szalagok rugalmas változatát is.

A tépőzárakat ma már különböző formákban hozzák forgalomba. A legelterjedtebbek a különböző szélességű szalagok, amelyeket a felhasználó a szükséges hosszúságokra darabolhat fel, de emellett kaphatók előre elkészített négyzetes, kör alakú stb. formák is, öntapadós vagy felvarrható kivitelben egyaránt. Gyűrű alakú rögzítések készítésére (pl. kábelkötegek rögzítésére) olyan változat is készül, amelynél a szalag egyik végén az egyik oldalt horgok, a másik végén a másik oldalt hurkok borítják, így amikor a két szalagvéget összeillesztik, egymáshoz rögzíthetők.

Kialakult egy új sportág is: a „Velcro ugrás”. Itt a résztvevők a tépőzár egyik elemével borított ruházatot viselnek és nekiugranak egy felfújt falnak, amelyet a tépőzár másik elemével vontak be. A két záróelem összetapad és megtartja az ugrót a falon.